Az Altaussee szerintem van majdnem annyira szép, mint a tőle csupán 20 km-re található Hallstatt. Itt szerencsére sokkal kevesebb a turista, ezért nyugodtan tudunk nézelődni és kirándulni. Az aktív pihenést kedvelők is szeretni fogják ezt a helyet, ugyanis van lehetőség sup-ot és kajakot bérelni, emellett szuper program körbesétálni a tavat is. A 6,3 km hosszú sétaúton a táj nagyon változatos. Hol sziklásabb, hol erdősebb a környezet, de van, ahol a nádas vesz minket körül. Nyáron akár fürödhetünk is a tóban, mi júliusban voltunk és egyáltalán nem volt hideg a víz. Viszont célszerű nem az első helyen megállni, hanem kicsit továbbmenni, hiszen rengeteg eldugott kis partszakasz található itt, ahol garantáltan csak ti lesztek.
Ausztria legnagyobb virágkarneválját, a Narzissenfest-et is itt rendezik meg, általában május második felében. A fesztiválon nárciszokból készült lenyűgöző alkotásokat lehet megcsodálni, mindemellett a virágokkal az autókat és a csónakokat is feldíszítik. Itt megismerhetjük a helyi kultúrát: Az itt lakók bajor viseletbe öltöznek, osztrák népzenei csoportok zenélnek, emellett különböző kézművesprogramokat is szerveznek. Ha pont ebben az időszakban jártok erre, érdemes elnézni.
forrás: mindiguton.hu