Az egyik legérdekesebb ausztriai látnivaló mindenképpen Salzburg. A gyakran Mozartstadtként is nevezett város történelme régre nyúlik vissza. Salzburg tekinthető a mai Ausztria legrégebbi városának. Kb. i.e. 4500 óta lakott terület, de a mai városkép alapjait a barokk kor elején három hercegérsek teremtette meg. A régi óváros helyén új elrendezésben számos lakóházat, palotát és templomot építtettek, és több nagy tér is ekkor került kialakításra. A mai óváros 1996 óta az UNESCO világörökség része.
Mindemellett fontos megemlíteni, hogy itt született, és rövid életének több mint a felét itt is töltötte Wolfgang Amadeus Mozart. Mozart emléke még a mai napig jelen van a városban: több múzeumot is nyitottak, ezenfelül számos koncertet és fesztivált tartanak egész évben. A legnépszerűbb koncerteket a salzburgi várban rendezik, szinte majdnem minden nap.
Tipp:
Ezekre a jegyek nagyon gyorsan el tudnak fogyni, főleg kiemelt időszakban, ezért érdemes előre megvenni a helyünket ezen az oldalon.
Innen származik az 1890-ben, Paul Fürst által megalkotott Mozartkugel is. Salzburgban 4 cukrászdában is megtudjátok kóstolni az eredeti recept alapján készült finom bonbonokat.
Salzburg elragadó utcái és terei mellett látnivalókból sincs hiány. Salzburg felett található Hohensalzburg vára, ahol 360 fokos kilátást kapunk a városra és a környékre. A várba gyalog, de akár siklóval is fel lehet menni, a belépőjegyet itt tudjátok megvásárolni. A helyiségek berendezése 1502 óta változatlan.
Salzburg látnivalói között szerepel még a Mirabell-kastély és a hozzá tartozó Mirabell-kert. A kertből a dómra és a várra csodás kilátás nyílik. A hangulatos, díszes, mesebeli épület közkedvelt esküvői helyszín.
Emellett, ha van még időtök, akkor megnézhetitek a salzburgi dómot és a kicsit távolabb eső, gyönyörű Hellbrunni kastélyt is. Ha több napot vagytok a városban, akkor érdemes megvenni a Salzburg városkártyát, ami tartalmazza a fő salzburgi látnivalókba, illetve a múzeumokba való belépést és a tömegközlekedést.
Tipp:
A salzburgi városkártyát itt tudjátok megvenni.